Fellobbant az első adventi gyertya lángja a fürdővárosban. Az ünnepi készületben fényfestés, fénydottó és számos program várja a hévízieket és a vendégeket a belvárosban s a termelői piacon. Az egregyi templomban vasárnap óta a betlehem is látogatható.
HeviziForras
Category Added in a WPeMatico Campaign
A református gyülekezet élteti a muzsikát
Századik hangversenyéhez érkezett a korábban Viva la Musica néven ismert sorozat, amelynek immár több mint egy évtizede a hévízi protestáns templom ad otthont. A Covidig Varga Csilla szervezte az évente nyolc koncertet kínáló, népszerű zenei eseményt, az elmúlt négy esztendőben pedig a református gyülekezet vitte tovább a fáklyát.
“Fénytánc” Hévízen (fotó)
Az ünnepi fények elvarázsolnak Hévízen.
A hulladéksziget heti két napon lesz nyitva
Hévíz képviselő-testülete szándéknyilatkozatban fejezte ki, hogy szeretne stratégiai partnerségben együttműködni Zalaegerszeggel. E döntés mellett számos más fontos téma is a grémium elé került, például határoztak a hulladéksziget működési rendjéről.
Fényfestés fokozza a hangulatot Hévízen
A varázslat megérkezett Hévízre! – fogalmazott Naszádos Péter polgármester. A Festetics téren már áll a város karácsonyfája, s idén az ünnepi készületet látványos fényfestés is szolgálja.
Hévíz visszatért a térségbe
A Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás legutóbbi ülésén számos fontos témát érintettek a polgármesterek. Ezek közül az egyik kiemelkedő súlyú döntés az volt, hogy Hévíz visszatért a kistérségbe.
Készül a Magna Charta Hévíz
A fürdőváros jövőjéről egyeztetett Latorcai Csabával, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel Naszádos Péter, Hévíz polgármestere. Utóbbi azt mondta, szeretnék magasra emelni az ökumenikus kereszténység fáklyáját, megalkotva a Magna Charta Hévízt.
Új életre kel a volt buszpályaudvar, mutatjuk mi lesz a helyén
Lendületet kap egy évek óta húzódó beruházás a fürdővárosban. Most jó esély van arra, hogy jövő nyárra új életre kel a volt buszpályaudvar Hévízen.
Hungarikumok a Föld körül, ezúttal Litvániában
Litvániába, a vilniusi Panemunės-kastélyba utazott tovább a nemzeti kincseket, így Hévízt is megjelenítő egyedi tárlat. A Hungarikumok a Föld körül című kiállítás nyáron s ősszel Rómában, majd Prágában hódította meg a közönséget, most pedig a távoli – és már hideg – északon is bombasikert aratott.