Szinte napra pontosan egy évvel a felszentelése után, ismét dr. Udvardy György veszprémi érsek vezetésével járhatták végig az egregyi keresztutat a fürdőváros és a térség hívei. Ezúttal több százan imádkozták végig együtt Krisztus szenvedésének stációit.
HeviziForras
Category Added in a WPeMatico Campaign
Cél, hogy a gyűjtők legalább a halálosan mérgező fajokat felismerjék
Ismét ismeretterjesztő gombanapot tartottak a hévízi termelői piacon. Benkő Lajos, a vásártér vezetője, gombaszakellenőr azt mondta, a termőidőszak kezdetére időzítették a rendezvényt, amelynek célja, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a különféle fajokkal, és főként azokkal, amelyek veszélyt jelentenek az egészségre.
Színes programmal emlékeztek Gyenesdiás első írásos említésének évfordulójára
Gyenesdiás 690. születésnapját ünnepelték a nyugat-balatoni nagyközségben, valamint testvértelepülési találkozót is tartottak a hagyományos szüreti program részeként.
„Ne félj, mert én veled vagyok, megerősítelek és megsegítelek, s győzelmes jobbommal támogatlak”
Gyülekezeti ebéddel összekötött hittanévnyitó istentiszteletet tartott a hévízi református közösség.
Az ájtatosságot ezúttal polgármester-találkozó követi
Szerdán 16:30-tól keresztúti ájtatosságra várják a híveket a Hévíz-egregyi kálváriánál, a stációk felszentelésének első évfordulóján. A hívek dr. Udvardy György veszprémi érsek vezetésével járhatják végig Krisztus szenvedésének állomásait.
Hévízi az új magyar állampolgár – Kratzer Donald Keith
Papp Gábor polgármester előtt tette le Hévízen magyar állampolgársági esküjét az amerikai Kratzer Donald Keith. Az ünnepélyes ceremónián jelen voltak családtagjai, közeli hozzátartozói és barátai is.
A hévízi kórház kikerült a vármegyei integrációból, de a jó szakmai kapcsolatok megmaradnak
Július elseje óta nem a vármegyei kórházhoz, hanem közvetlenül az Országos Kórházi Főigazgatóság irányítása alá tartozik a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. E lépéssel még hatékonyabban láthatják el egészség- és gyógyturisztikai küldetésüket.
Szombaton három mérkőzés az I. osztályban
A hét végén az 5. fordulóval folytatódnak a küzdelmek a Zala vármegyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában. Szombaton három mérkőzést rendeznek.
Orosz, német és kínai partnerekkel is egyeztetett Papp Gábor
Az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetét, Evgeny Stanislavovot fogadta a minap Papp Gábor, Hévíz polgármestere, aki az ezt megelőző napokban német és kínai szakemberekkel is tárgyalt.
Az orosz beutazó turizmus jövőbeli lehetőségeiről is szó esett Hévízen
Az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetét, Evgeny Stanislavovot fogadta a minap Papp Gábor, Hévíz város polgármestere.