Közel egymillió forint értékű kárt okozott megbízóinak az a férfi, aki házfelújítási munkálatokra vett fel pénzt, ám a megbízásokat nem teljesítette. Ügyét első fokon pénteken kezdi meg tárgyalni a keszthelyi járásbíróság.
Hónap: 2024 szeptember
Huszonöt éve szentelték fel a hévízi Szentlélek-templomot
Huszonöt éve épült a hévízi Szentlélek-templom, amelyet 1999. szeptember 9-én dr. Szendi József nyugalmazott érsek szentelt fel. A negyedszázados évfordulón, szeptember 13-án, pénteken 18 órakor ünnepi szentmisét mutat be a fürdővárosban dr. Udvardy György veszprémi érsek.
Isten áldásával indult a hittanév Hévízen
Hittanévnyitó istentiszteletet tartott a hévízi református gyülekezet múlt vasárnap, amit szeretetvendégség követett a templomkertben. Itt az ifjakat játékok, a felnőtteket pedig tartalmas beszélgetések várták – no és persze a sertéscombpörkölt, valamint rengeteg, a hívek által készített sütemény.
Varga Endre kapta idén a Pelso-díjat
Varga Endre, a hévízi Illyés-iskola művészeti tagozatának vezetője, a Musica Antiqua Együttes éltetője, ismert zenész, fuvola- és szaxofonművész kapta idén a Pelso Társaság díját, amellyel évről évre a nyugat-balatoni térség meghatározó, közösségformáló személyiségeit ismerik el.
Prágát is meghódította lángos, a puli és a porcelánok
A cseh fővárosba látogatott a Hévízhez kötődő Hungarikumok a Föld körül című utazókiállítás, amelynek vernisszázsát a múlt héten rendezték.
Koncert – Közönségkedvenc lett a Happy Dixieland Band Hévíz
Mozgalmas és sikeres nyarat zárt a Happy Dixieland Band Hévíz. A zenekar életében koncert koncertet követett az elmúlt hónapokban.