Számos elnyert pályázat, illetve a Sport utca tervezett megújítása is szóba került a hévízi képviselő-testület csütörtöki ülésén. A grémium – sok más téma mellett – meghallgatta és elfogadta a rendőrség beszámolóját is.
Hónap: 2024 május
Vértesaljai László és Naszádos Péter múltról, jelenről, jövőről
Televíziós vitában mérettette meg magát s ismertette elképzeléseit Hévíz két polgármesterjelöltje.
A miniszteri ígéret után folytatódik a hévízi létesítmény építése
Újraindultak a munkálatok a hévízi kézilabda munkacsarnoknál, amit a helyszínen ellenőrzött Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője.
Szoros csatában a Hévíz együttese nyert
A Zala vármegyei női kézilabda bajnokságot a Hévíz SK együttese nyerte meg a lenti GÓNA SZKKE és a Körmend csapatai előtt.
Fiatalok és felnőttek is konfirmáltak a hévízi református gyülekezetben
Az elmúlt két vasárnapon kilencen konfirmáltak a hévízi református gyülekezetben: köztük öt végzős általános iskolás, illetve négy felnőtt.
A szeretethez, az igazsághoz, a hithez és a nagylelkűséghez is szükség van erre
Pünkösdvasárnapon dr. Takáts István általános érseki helynök szolgáltatta ki a bérmálás szentségét a fiataloknak és a felnőtteknek a hévízi Szentlélek-templomban. A szentmisén Kiss László esperes-plébános és Tóth Tamás káplán koncelebrált.
Több mint nyolcezer tő virág Hévíz közterein
Több mint nyolcezer tő virág került ki májusban Hévíz köztereire, amelyek így ismét meghitt pompával várják az arra járókat.
A Szuperhős-játék ezúttal is sok családot megmozgatott Hévízen
Négy napon át programok sokasága várja a hévízieket s a város vendégeit. Szombaton például nagy népszerűségnek örvendett a Szuperhős-játék.
Jelöltbemutató estet tartottak a fürdővárosban
A hévízi polgármesteri címért függetlenként induló Naszádos Péter invitálta programismertető és jelöltbemutató estre az érdeklődőket. Elhangzott: programjuk megvalósítható 52 pontot tartalmaz.
Lázár János: Az egyik akar lenni, a másik meg akar tenni…
Nagy változások lesznek a következő tíz esztendőben a turizmusban, éppen ezért olyan városvezetőre van szükség Hévízen, aki erre reagálni tud, hangsúlyozta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Városháza téren tartott fórumán.