Hónap: 2024 március
Hévízen és Keszthelyen is tartanak triduumot húsvét előtt
A nyugat-balatoni térség több templomában tartanak húsvét előtt triduumot, vagyis háromnapos lelkigyakorlatot, amely az ünnepi felkészülést, ráhangolódást segíti.
Sütivásár: most elsősorban tartós élelmiszerek vásárlásához vártak segítséget
Ismét Hévíz termelői piacán gyűjtött adományokat az Egész évben adni jó Alapítvány. A sütivásárt – s a szervezet céljait – ezúttal is sokan támogatták.
Szent II. János Pál vérét őrzik majd a hévízi Szentlélek-templomban
Hévízi egyházi delegáció érkezett Lengyelországba, Stanisław Dziwisz bíboros-érsek krakkói metropolitához, Szent II. János Pál pápa egykori személyi titkárához.
Az ima szerepe a nők életében – erről tartottak kerekasztal-beszélgetést Hévízen
Az ima szerepéről a nők életében a XXI. században – ez volt a címe annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amely sokak számára egészen új távlatokat nyitott. Az I. Nők hete Hévízen programsorozat részeként Gyulai Péter búcsúszentlászlói káplán és Péntekné Vizkelety Márta hévízi református lelkipásztor számos bibliai példát citálva adott lelki útravalót a résztvevőknek.
Ahogyan egy nő, úgy Hévíz is képes megújulni…
Elbúcsúzott Hévíz nőnapi ünnepségének résztvevőitől Papp Gábor, hiszen, mint mondta: polgármesterként utoljára áll előttük ezen a márciusi ünnepen.
A KÉVE hévízi tagozata évenként egymillió turistára számít
A Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) továbbra is szorgalmazza, hogy a hévízi kifolyónál szabadstrandot alakítsanak ki.
HévíziBivaly duatlon: meghódították a Hévízi-patakot
Minden korábbi rekordot megdöntött a 3. HévíziBivaly duatlonverseny, amelynek során a versenyzőknek 10 kilométert kellett evezniük a Hévízi-patakon, visszafelé pedig a töltésen futottak 11 kilométert. A kemény sportos kihívás számos vidám vagy éppen megható pillanatot is hozott.
A nyugat-dunántúli régióból érkeztek orvosok, szaktekintélyek Hévízre
Március 1-jén a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő kultúrterme adott otthont a Magyar Reumatológusok Egyesülete Nyugat-dunántúli Szekciója tavaszi ülésének, mely egybeesett az intézetben rendszeresen megszervezett, a Pécsi Orvostudományi Egyetem által akkreditált orvostovábbképző tanfolyammal. Az eseményről Kiss Zsuzsanna, a hévízi kórház reumatológus szakorvosjelöltje számolt be lapunknak.
Hévízen a korábbiaknál több vendégéjszakát regisztráltak az év elején
Villámrajtot vett 2024-ben Hévíz turizmusa, s az előrejelzések szerint a pozitív tendencia folytatódik az év során. A külföldi vendégek közül a csehek, az osztrákok és a németek dominálnak, a magyar és a nemzetközi közönség pedig nagyjából fele-fele arányban érkezik a fürdővárosba.