Megnyílt a Balatonfüreden alkotó Medgyessy-Kovács Gyula festőművész különleges, Expresszív absztrakció című tárlata a hévízi Belvárosi Múzeumban. A nagyméretű képeket felvonultató kiállítás szeptember 15-ig látható.
Hónap: 2023 augusztus
Különleges kiállítás nyílt a tó melletti véderdőben
Erdőtárlat nyílt a hévízi véderdőben. A több mint hatvan, festett és fotózott képen a természet ezer arca tűnik fel: madarak, növények, bogarak láthatók, szeptember végéig.
A papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a fürdővárosban
A papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a hívek az elsőcsütörtöki szentmisén dr. Udvardy György veszprémi érsek vezetésével Hévízen. Ezt megelőzően a Szentlélek-templomban szentségimádásra várták a helybélieket s a fürdőváros vendégeit.
Az egyedülálló hévízi véderdő „titkai”
A Dunántúlon egyedülálló módszerrel újítják meg a hévízi véderdőt, amely a gyógytó egyensúlyáért is felel.
Ökofesztivál várja négy napon át Hévíz vendégeit
A zöld az trendi. Ezzel a mottóval rendezik a Fűre lépni szabad! elnevezésű egregyi ökofesztivált augusztus 3. és 6. között a hévízi múzeumkertben.
A MATE-ra tavalyhoz képest harmadával több fiatal jutott be
Rekordszámú gólyát köszönt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A szeptemberben induló képzésekre minden eddiginél több, összesen 3.367 hallgató nyert felvételt, ami 32 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.