A helyi termelői piacoknak a járványügyi védekezésben, megelőzésben is fontos szerepük van. Erre hívja fel a figyelmet a hévízi piac vezetője, hozzátéve: itt ráadásul garantáltan minőségi magyar termékek kaphatók, és aki itt vásárol, hazai családokat, termelőket segít ezzel.
Hónap: 2021 április
Hévíz számára akkor lesz érzékelhető a változás, ha kinyithatnak a szállodák
Hévízen az üzletek újranyitása nem hoz túl nagy fellendülést, hiszen a kereskedelmi, szolgáltatói kapacitást nem a nagyjából négyezer helyben lakó igényeire szabták, érzékelhető kereslet és forgalom akkor lesz, ha kinyithatnak a szállodák és jöhetnek a vendégek – foglalta össze véleményét Kotora Pál, a város vállalkozói egyesületének alelnöke
Az írókázás mesterfogásait mutatták be a hévízi termelői piacon
Ismét mesterségbemutató volt a termelői piacon. A látogatók nagyszombaton az írókázást, vagyis a méhviaszos tojásdíszítést ismerhették meg.
Egyre több a beoltott Hévízen
Folyamatosan érkeznek az oltóanyagok a fürdővárosban működő háziorvosi rendelőkbe, illetve a Szent András Reumakórházba, melyben kijelölt oltópont is működik – közölte a város önkormányzata, miután dr. Mikolás Andor háziorvos tájékoztatta a hivatal munkatársait az aktuális helyzetről.
Vírusálló a házak piaca? A lakások lassabban kelnek el, mint korábban
Megfontoltabbak lettek az eladók az ingatlanpiacon, ezért érezhetően lassult a lakások eladásának forgási sebessége, mutatta ki az Otthon Centrum (OC) piaci elemzése. A leggyorsabban még mindig a paneleket lehet értékesíteni, de ehhez már 35 százalékkal hosszabb időre van szükség a két évvel ezelőtti csúcshoz képest.
Jézust látja vendégül, aki szentelt ételt eszik – Hévízen szabadtéri szertartás volt
A pandémia miatt ezúttal nem a templomban, hanem szabadtéren szentelték meg az ünnepi ételeket húsvétvasárnap kora reggel a fürdővárosban. Azért, hogy egy helyen minél kevesebben gyűljenek össze, két helyszínen tartották a szertartást.
Hévízi tippek a derékfájás megelőzésére
Kora reggel elmész futni, az egész napos home office után pedig bicajozol egy nagyot? Mégis fáj a derekad? Mi lehet a baj? Mit kell tenned?
Megújul a Hévízi-tó körüli véderdő, a kifolyót szélesítik
Turisztikai látványosság (is) lesz a véderdő. A tóvédelmi program jól halad, már csaknem teljesen kész az új sétány, és őszig valamennyi tervezett fejlesztéssel végeznek a szakemberek.